Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vetélkedő 2008

Vetélkedő a Bakony természeti értékeiről
 
November 14-én a Bakonyi Természettudományi Múzeum Baráti Köre és az Együtt a Könyvtárért közhasznú alapítvány idén negyedik alkalommal rendezte meg természetismereti vetélkedőjét zirci és Zirc környéki iskolák felső tagozatos diákjai részére. A felkészüléshez segítséget nyújtott a Bakonyi Természettudományi Múzeum kiállításának és a megadott irodalmaknak az ismerete, valamint az egyesületek által szervezett természetismereti előadások látogatása. A vetélkedőre a Bakonyi Természettudományi Múzeum új épületében a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében került sor.
A versenyre 5 település (Bakonynána, Borzavár, Olaszfalu, Zirc, Veszprém (Deák Ferenc Általános Iskola) iskoláinak 7 csapata nevezett. Az 5-fős csapatoknak tesztek és szöveges feladatok megoldásával kellett bizonyítaniuk tudásukat. A vetélkedő második részében a muzeológusi munkát gyakorolhatták a versenyzők: a múzeumi preparátumokat, gyűjteményi anyagokat a megadott kritériumok szerint kellett rendszerezniük. A szoros versenyben az első helyezést a borzavári általános iskola egyik csapata, a másodikat az olaszfalui, míg a 3. helyezést a zirci iskola csapata nyerte el. Senki sem búcsúzott üres kézzel, minden résztvevő kapott egy kis ajándékot emlékeztetőül.
A helyezettek értékes nyereményeit a két rendező egyesületen kívül a Bakonyi Természettudományi Múzeum, a Reguly Antal Műemlékkönyvtár és a Pepe cukrászda ajánlotta fel. Az utóbbi támogató jóvoltából a fődíj egy torta volt. Támogatóinknak ezúton is köszönjük segítségüket. A következő évben is szeretnénk megrendezni vetélkedőnket, melyre minél több iskolából várjuk a jelentkezőket.
 
1. helyezett csapat tagjai:
Szüszenstein Viktoria
Falmann Réka
Kovács Márk
Veinperl Kristóf
Veinperl Gergely
 
2. helyezett csapat tagjai:
Dajka Lilla
Piedl Márk
Kirchkeszner Krisztina
Szaturi György
Tamás Bálint
 
3. helyezett csapat tagjai:
            Tankó Viktória
Volf Martin
Svéd Dániel
Novák Csilla
Szalai Fruzsina
 
4. helyezett csapat tagjai:
Fürst Fruzsina
Kaufmann Laura
Sóvári Dávid
Misik Mercédesz
Valler Rebeka
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.